Nem csak a regényekhez, nekem a filmekhez is különleges körülmények kellenek. Ezt a mostanit fogjuk rá egy négy-fal közé szorítós, nem-túl-jól-levős napra. A választás most is esetleges, mint a lentebb említett könyv esetében. Valamiért Chili&Vanilia blogján olvastam erről a filmről és hát olyan jónak és érdekesnek tűnt. Ha valaki esetleg már látta és igazi kritikára kíváncsi, a New York Times és a Washington Post is érdekeseket ír róla.
Én nem tudom igazából eldönteni, hogy ragaszkodjam-e a filmhez és akarjak belőle többet is magamnak, vagy engedjem el azzal, hogy kár rá ennél több szót vesztegetni. Egy lassú, drámaian felfokozott, tragédiával, ugyanakkor igen erős érzékiséggel ellátott filmről van szó. A fő szál benne egy extra-marital afféros szerelem, aminek az előzményeit nem éreztem túl kidolgozottnak, a szerelmi jeleneteket annál inkább... Egy fiú élete tragikus halállal ér véget, büntetésképpen anyja viszonyáért, a lány pedig coming out-ol egy homályos jelenet erejéig.
Majd amikor már türelmetlenül várja az ember, hogy mégis győzedelmeskedik a józan ész, és az a sok művészi elem, ami egyszerre barokkos, milánói szocreálos és posztmodern, értelmet és feloldást nyer, a rendező bedobja a törölközőt egy számomra értelmezhetetlen zárójelenettel.
Most, hogy ezt leírtam, azt hiszem, hogy mégis elengedem a filmet, Tilda Swinton zseniális szereplése és a legnyűgöző gasztro-jelenetek ellenére is.
Bónusz a filmben: Betta, Edo látogatásakor Londonban, egy parkbéli padon egy doboz macaroon-t vesz elő, Harrods táskából, a Laduree shopból. Well...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése