Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Megfogadtam, hogy ha lesz időm egy teljes könyv elolvasására, posztolni fogok róla a blogomon. Azért ne gondolja senki, hogy nem olvasok, csak most inkább favoritok a tanulmányok, prédikációk, elsős olvasókönyvi betűhalmazok, és persze azért teológiai könyvek. Most azonban a blogolásnak köszönhetően teret adunk a szépirodalomnak is. Hogy miért éppen Ugron Zsolna könyve kapja az előkelő első posztot, az csupán a véletlen műve. Illetve egy igen rövid téli nyaralás eredménye, amikor is a gyerekek pancsizása mellett már megengedett néhány óra pihenés egy nyugágyban. Ez már pedig felénk újdonságnak számít.
Ugron Zsolnáról már hallottam, sőt sejtem is, hogy oda járt gimibe, ahol én annak idején néhány évet tanítottam. Nem biztos, de sejtem. Tehát az érdeklődés adott, plusz még az az információ is, hogy Erdélybe költözött egy mesebeli rokonnal. Regénye azt hiszem, hogy ennek a Csipkerózsika-effektusnak állít emléket, legalábbis kívülről nézve (illetve olvasva). Műfajilag a dickensi részletekhez szokott irodalmár énem nagyobb mélységeket is látott már jellemábrázolás terén, de hát én vagyok maradi, ki tudja milyen regényt írt Dickens vagy Tolsztoj először.
Zsolna kerek-perec posztmodern leányregény irodalmi műfajként jelöli meg regényét, tehát én mit szólok ebbe bele… A történet vonala úgy száguld át országhatárokon és érzelmeken, mintha Bécstől Brassóig tizenvalahány óra helyett csupán két-három órája lenne az utazónak. Még mereng az olvasó a francia festőn, majd egy huszárvágással az érzelmek új tengerében úszunk, igaz egy kicsit meg kell erőltetnünk a fantáziánkat hozzá.
Erdély viszont közel jön, és ez nagyon jó. Lévai Anikó előszavában kicsit hűvösen zengedez hazánk távolságtartó nemzeti romantikájáról, de szerintem az anyaországban jóval több érzés feszül Erdéllyel kapcsolatban és a regény finoman erősíti meg ezeket az érzéseket. Fájóak a visszaemlékezések, mi még el tudjuk képzelni (na jó, majdnem) a kommunizmus betörését az akkori nemesi osztály életébe, majd a meghurcoltatásokat és az emigrációt. Fantasztikus világ tárul fel a még ma is összetartó erdélyi nemességről, a történelmi hagyományokról, amelyek egy bizonyos réteg számára mindezidáig meghatározóak tudtak maradni. Az már az én bajom, hogy parasztcsaládba születtem, ezért az ilyen nemesi egzisztenciát csak történelmi távlatból tudom szemlélni. Ezért nem is tudok teljesen azonosulni a XXI. századi gróf és grófnő megtisztelő titulusokkal, de ez is egyéni szocproblémám.
És ha valakit még érdekel, a regényt nem lehet letenni, talán egy kicsit a gyors stílusa miatt is, de azért a cselekmény lebilincselő és ki nem szeretne a főhős, Anna lenni, akibe minden látszólagos csetlése-botlása ellenére is beleszeret a herceg és egy szimbolikus hét alatt feleségül is kéri. Talán ez nem spoiler, ha elmondom, mert szerintem úgyis tudja mindenki, másrészt pedig az írónő személyes biográfiáját olvashatjuk egy kicsit a fikció álarca mögé rejtve. Ami nem baj, régen sem volt ez másként, csak a jelenben furcsa. Egyszer majd még hálás lesz az utókor, hogy a XXI. század is alkotott korhű leányregényeket, évszázadokon átívelő családregényeket, ahol az Apafiak említése mellett megfér Britney Spears és az angol trónörökös is, és még sokan mások.
Ugron Zsolnának köszönet a bátor indulásért, és ha már Dickens-ről volt szó, Zsolna felől is szép reményekkel vagyunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése