Shakespeare forog a sírjában, hol sírva, hol nevetve. De mint a nagy tragédiák és a finom utalások mestere, végül is megpihen porladó csontjai között. Nem bánja ezt a feldolgozást sem. Ő is kiszólt volna a Győzikéknek, a fapumás büféseknek, a mittudoménmégkiknek, még ha rosszallóan is pislog, ha a finom erotikát a bulvárkultúra csúnyán be is nézi. Ezen a vonalon együtt érzek vele, szomorúan kérdezve, hogy a huszonegyedik századi rendező a finom ízlését miért húzta le a wc-n.
Worldmusical-nek titulált produkció az Operett Színház Szentivánéji álma. Egy bazi nagy roma lagzi, rap-szólók, tangók, áriák, világzenei dallamok közepette. Stílus stílus hátán, néha döcögősen egymás után következő jelenetekkel. A színpadi tömegjelenetek után hálásak vagyunk az egy-két szereplős fázisokért, amikor is tudhatjuk, kik állnak velünk szemben. Hálásak vagyunk a követhetőségért. Legjobbjaink néha úgy ugrálnak a színpadon, mintha még mindig azt gondolnák, hogy ettől színház a színház. Könyörgöm, nem. Várunk a nagy áttörésre, a második felvonás elején kétséges, meglesz-e.
És a darab végére megérkezik a katarzis. Akiknek kell, odateszik magukat, hangjukban és táncukban valódi produkcióra emelve Shakespeare alkotását. Szentivánéji álom lesz a magyar musical produkciójából. Szabó P. Szilveszter és Janza Kata beleénekelték a darabba a katarzist. Shakespeare mosolyog újra, kedvesen tapsolna, ha még tudna.
A magyar közönség hálás közönség. Totál standing ovation-t produkál, jóleső érzéssel tapsolunk a darab végén, elég sokáig. De kell is, mert olyan hirtelen ért véget a darab, hogy egy snassz tapsolástól erős hiányérzetünk támadt volna. Így viszont lelki szemeink előtt villog a "megérte" felirat. Ebben a boldog örömben térünk haza, és mi pórnép, vágyakozunk Szabó P. Szilveszter hangja és a többi tehetséges fiatal musical-művész produkciói után.
Magyar musical, én így szeretlek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése