Ha ezt a nagyi látná... készül az olasz tészta

Ma este Vrábel Kriszta (check it out: Dolce Vita blog) megtanított bennünket olasz tésztát gyúrni. Nem mertem a nagyinak elmondani, hogy ma este hol leszek. Hiszen ő tud tésztát gyúrni. Én meg iskolába megyek a tudásért... Na, nem baj, majd meglátogatom és együtt fogunk tésztát gyúrni. Tulajdonképpen egész idő alatt rá gondoltam, hiszen ő még rétestésztát is tud nyújtani. Én meg ennyi idősen (ami ugye titok mennyi,) még csak most tanulom. Ha tehetném, most nem mennék el aludni, hanem folytatnám itthon az  tészta-gyúró órát. Tagliatelle (hogyan is kell ejteni?), bucatini, ravioli, spagetti, maradjunk ennyiben. Tészták, amelyek tulajdonképpen percek alatt elkészíthetőek, és nem kell 10-12 perc a megfőzésükhöz. És hát valljuk be, akkora szakértelem sem. Mert hogy az nekem nincs is. De hát nagyi is tudja, anyukám is, és valahogy nekem is a véremben van. Szoktam is mondani a kislányomnak, hogy ne féljen az élettől, parasztlánynak született ő is. Remélem a másik ágról a bányász-felmenők nem sértődnek meg ezért...

Szóval akinek ez a vérében van, az hagyja csak ott a szupermarketek polcain az olasz tésztákat. Nem rosszak azok, de nekünk itt van a kezünkben a tészta gyúrása, és a havi fizetésbe is belefér az olcsó kategóriás tészta-készítő gép. Persze ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy vegyen nekem egy KitchenAid robotgépet, ne fogja vissza magát, külön vacsorát adok neki :-)

A férjemnek nem győzöm mondani, hogy én ma este úgy fel vagyok dobva, tele vagyok energiával és örömmel, nekem olyan jó volt ez a mai este. Ehhez persze hozzájárult ő is, hogy eljött értem este a Szondi utcába, a szüleim pedig már lefürdették és elaltatták mindhárom gyermeket, mire "falura" hazaértünk.

És a dologhoz az is hozzátartozik, hogy Tímea (Mach Tímea, Csillagánizs Főzőiskola) már ismerősként fogad, amikor a Csillagánizsba megérkezem. Vrábel Kriszta pedig megkérdezte, hogy ki ért a kémiához, amire nem jelentkeztem, viszont még nekem is totál érthetően mondta el... mit is? . a  búza lisztté válásának kémiai folyamatát :-)

A főzősulis est pedig pörgős volt. Tésztát nyújtottam, bucatinit nyomtunk a gépből, raviolit töltöttünk bivalytej-mozzarellával (jav., jó így?), borhabot kevertem (a legjobbkor vettem át...), néztük, hogyan sül a narancshéjas, porcukros tagliatelle, és csak merő udvariasságból nem mertem elvenni a borhabot, amit egyik tanulótársunk már nem bírt megenni. Már bánom, annyira finom volt...

A feltámadás reményében

... avattuk ma a felújított ravatalozót!

még több kép itt: http://pilisievgyul.blogspot.com

Látogató a kertben

Summer is over

It's hard to admit how I already miss summer.

I suppose I have never had such a time packed with so many camps, conferences and holidays. Two months of travelling, living from my suitcase, meeting people again and experiencing life I used to experience many years before. The memories abound and there are a few months ahead of me to sort them out...

Well, what a challenge :-)

Martin Luther: Here I stand

cikk a szobrokról

nem hallgatom már, de egy korszakot jelentett

"Tisztelt nézők, és rádiót hallgatók
Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót" 

Én így emlékezem:
in memoriam cikk az indexről


"szembenézzünk ezzel a zenével, és ismerjük fel benne magunkat és ezt az egész korszakot"

Another day in Vienna

While my family spent a mostly rainy day in Schönbrunn Zoo, I ventured to Vienna City to find the exhibition I did not want to miss. Pre-Raphaelite paintings by D. G. Rossetti, F. Leighton and others were exhibited in Belvedere Palace and they count as rarities as they had been brought to Europe from Puerto Rico to be exhibited here and in some other European cities (Stuttgart e.g.). Pre-Raphaelites are one of my favourites...

http://events.wien.info/english/EventDetail.htm?EventID=65282

A vidék bája - a fertőrákosi Ráspi étterem

Így jár az, aki már régóta vágyik a Ráspi kipróbálására: eljut oda. Hétköznap (is) érdemes bejelentkezni, még ha egyedül is ülsz az étteremben. Na jó, a pároddal, férjeddel, szerelmeddel, anyukáddal. Én a férj-variációt választottam, születésnap és házassági évforduló kapcsán.

Szóval Ráspi, csütörtök este. Beültünk a házba, hadd próbáljuk ki ezt az életérzést. Enni sokat nem ehetünk (fényevők lévén), ezért tudtuk, hogy nagyon boldogok leszünk visszafogott, megosztott adagokkal is (spórolásról nem merek ebben a kontextusban beszámolni, olyan ciki :-). A benti hangulat igazán eklektikus - antikos, rusztikus, kinek mi jön be, én régebben imádtam az ilyeneket, csak három gyerek mellett győzött a praktikum, IKEA rulez. Mondjuk pont ezért esik jól a szemnek az ilyen polgári-paraszti eklektika.

Előétel vaddisznópofa falatok gombával, előtte amuse bouche-ként tepertőkrém házi kenyérrel. Kedves gesztus, finom ízek, a vaddisznó és a gomba puha és friss. Főételként báránycsülök és a magyar valóság kipróbálása jegyében marhapörkölt. Mindkét íz az előételként már megkóstolt természetességet képviselte - az volt, ami. A fűszerezéssel nem az ízek elnyomását, hanem "társítását" érték el. A vacsorához felszolgált kékfrankos zseniális volt...

Dessszertként ezek után már csak túrógombócot rendelhettünk - ilyen előzmények után furcsa lett volna egy más ízvilág kipróbálása - ugyanis egyre erősebbé vált "a vidék bája" atmoszféra. Minden étel természetes és otthonias ízű volt (elnézést azoktól, akik esetleg értenek a gasztro-kritikához és fejüket fogják - én nem értek hozzá, de ez nem is baj).

Most az este legvégére térek rá - sikerült ugyanis magával az étterem és pincészet tulajdonosával is beszélnünk, bár nem terveztük, de így alakult. Ugyanis a vidék bájához hozzátartozott "Ráspi úr" kutyája is, aki többek szerint állandó vendége az étteremnek, bár először azt gondoltuk, hogy csak a mi vacsoránk véletlen látogatója. A 112 éves kutyus már nem fiatal, és egyébként is kutya, ezért hát én nem gondoltam, hogy egy ilyen étteremben neki helye lenne. Szóval ezt a kedves tulajdonossal is megbeszéltem, akin látszik, hogy éttermét, borait, családját (a sorrend nem mérvadó) és kutyáját is igen szereti, és meg van hozzá az az egészséges önbizalma és sikerélménye, hogy ezt vendégeivel is elfogadtassa. Nos, az eredmény nem ennyire egyértelmű, én azért továbbra sem gondolom, hogy ez így helyénvaló lenne. Minden tiszteletem kedves "Ráspi úrnak", gratulálok az eredetiségéhez, eredményeihez, étterméhez, boraihoz, családjához - de a kutyájához  az étteremben inkább nem...

Bécsi emlékek - A day spent in Vienna

igaz

Salgóbánya

A salgóbányai családos táborozás utolsó előtti etapja volt a salgóbányai presszó. Gyerekek fagyi, felnőttek kóla (á, nem kóla volt). A helyi közönség lenyűgöző, a helyiség kellően füstös, és amikor libasorban kiültünk a kocsma (presszó?) elé, végre Magyarországon éreztük magunkat...

Emlékek a füleki várból

és Losoncról...

Another favourite - VW mini-vans

Fotó: Göbölyös Zsolt
http://belsoseg.blog.hu/2010/07/29/az_oettinger_belgiumban

Somoskő feeling

This summer of surprises

Sometimes years can pass without extraordinary feelings. It's not that one would not appreciate the beauty of just living through the days. Getting older and wiser, experiencing the joys of children, family, work and hobbies - your life can fit into a beautiful circle or square (whatever fits your taste.) Real appreciation comes though when life experiences dig deeper into your humanity. When watching a sunset (I deliberately started with such a commonplace thing), swimming in still Lake Balaton, running miles on a road leading to a nowhere castle makes you truly think about how marvellous and precious is the life you live. When feelings surpass any feelings you ever had and you wonder how you deserved this.

There is a picture in my mind that I cannot show in a photo, simply because it was a night and there was no way to capture it. I only have it in my mind - ruins of a castle, you stand on top and you see everything in all four directions. There are lights in certain places - small villages, a town, dim silhouette of another castle. Between all this you only see the mist. But in the middle of the mist you get the glimpse of another mountain top, graciously swaying in the horizon.

The summer of unsurmountable surprises...