Mai élmény a Teológiáról

Hidasi Márk teológus igehirdetése

És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.

Jel, 21,6-7

Kedves Testvéreim! A zenehallgatás és az ige felolvasása után hadd kérdezzem meg tőletek, talán titeket is érdekel: mi a helyzet ma Magyarországon a rockerekkel? Miért is titkolnám, hogy a textusban szereplő szomjazókról először a rockerek jutottak eszembe. Közöttük nőttem fel, ismerem őket, tényleg szomjasak. Tudom, hogy ők hordószámra hörpintik a sört, literes demizsonból töltik a bort, a bátrabbak pedig korsóból isszák a pálinkát. Majd kis idő múlva kezdik elölről az egészet, mert szomjasak maradnak.

Igaz, hogy jómagam soha nem voltam igazi rocker, mert másképp öltözködtem, a hajam ugyanilyen volt akkor is, máshogyan gondolkodtam, ők mégis befogadtak engem. Évekig működő asztaltársaságukból érkeztem ide az evangélikus teológiára. Úgy érzem, köszönettel tartozom nekik, amit majd személyesen mondok, vagy pedig nem is beszélek soha arról, ami ma elhangzik ebben a teremben. Egyelőre nem tudom, mi lesz… Nektek, Hallgatóknak pedig egyre világosabb lesz, hogy a rockerek mai igehirdetésemben egy szimbólum.

Annak az embernek a szimbóluma, akit Alfa és Ómega hív. Annak az embernek a szimbóluma, aki talán nem is tud erről az üdvözítő szándékról, amit a Jelenések könyvének szerzője látomások után írt le Patmosz szigetén. Annak az embernek a szimbóluma, aki lehet, hogy szüleitől, hittanórán, templomban, tőled sokat hallott Krisztusról és a végidőkről. Aztán nem kellett neki egyik példázat sem, ahogy a feltámadás, az új teremtés hirdetése, a passió sem. Annak az embernek a szimbóluma, akiről talán nem is sejtettük, hogy örökölheti mindezt, akit Alfa és Ómega örökbe szeretne fogadni…

Ti is találkoztatok rockerekkel. Nem biztos, hogy úgy történt, mint velem: kocsmában, vagy szabadtéri fesztiválokon, ahol a szeszgőz beárnyékolta a világot, és ahol nem ragyog Isten dicsősége. Lehet, hogy egy osztályba jártál, táboroztál velük, szobatársak, barátaid, haverok voltak, régi ismerősök. 

...
Te is úgy beszélsz róluk, ahogy én, immár a szürke kerítés biztonságos és áhítattal teljes légkörében. Ők akkor valóban sokat jelentettek neked és tényleg kedvelted őket. Most azonban elpirulsz, kétségbe esel, elbizonytalanodsz, felesleges magyarázkodásba kezdesz, amikor már titkos, valaha szép, de már elfáradt vágyaidra, kihűlt kapcsolataidra és elföldelt tetteidre emlékezel.

Azt gondolom, így természetes Testvérem. Így vagy magaddal őszinte, és talán velem is. Így mutatsz meg nekem egy apró, érdekes, titokzatos szeletet életedből, annak minden nemes titkával, ami nem tartozik rám. Feltételezem, igaz lehet az is, hogy múltadból nem szégyellsz semmit, mert érett ember vagy egy jó ideje. Hadd fogalmazzak hát általánosságban: a te óemberedről beszéltem, akit valaha elhívott Isten, hogy majd a Magyarországi Evangélikus Egyház teológus- és lelkészképzésére jelentkezzen.

Szerintem egyetértünk abban, hogy te is ismersz még szomjazó embereket, akiket Alfa és Ómega megkínál az élet vizéből ingyen, mégsem fogadják el. Ha szóba állsz velük, már a beszélgetés elején hamar kiderül, hogy az úgynevezett egyházi normához képest ők erkölcstelen emberek. Hamis apokaliptikát hallgatnak és követnek, ha ugyan érdekli őket valami majdnem biblikus vonatkozás. Hamarosan meglátod, hogy kerülik a felületességet. Olykor meglepően alapos bibliaismerettel is találkozhatsz, ezért lehet az első pár percben valóságosan ijesztő egy-egy morzsa világnézetükből. Az együtt meghallgatott hardrock zene szövegének egyik sora számomra szépen kifejezi ezt a kölcsönös feszültséget:

Ahogy mások hisznek,
én úgy nem hiszek rég.
Ahogy mások szólnak,
abból már - azt hiszem - éppen elég!

Épp az lehet sokatmondó, hogy nagyon kevés érintkezési pontod van ezekkel a lányokkal és fiúkkal. Hogy oly keveset mondanak bármi jót a kereszténységről. Hogy oly keveset tűrnek a kérügmából. Zavarba ejtő, sőt, bosszantó, vajon miért tagadják ilyen hevesen az élet vizét… A vizet prédikáló egyházról Arany Jánostól is olvastak, majd ekkléziológiai szempontból jórészt az ecclesia visibiliát véleményezték. A látható egyházról, János pap országáról alkottak fájdalmas, kissé egyoldalú, olykor valóban anakronisztikus, de, lássuk be, részben jogos kritikát. Arany János említett balladájának metálos feldolgozását szívesebben hallgatják prédikáció helyett. Vajon miért? Biztos vagyok benne, hogy az egyház szolgáinak hite és tettei között determinista vagy teleológiai összefüggést kutatnak. Ok-okozati és célhatározói eredményt keresnek.

Fonák helyzettel bár, velünk is hasonló a helyzet. Hiszen ha valakin nem látjuk a hit gyümölcseit, egyből arra következtetünk, hogy ő bizonyosan nem ivott az élet vizéből. Logikus lépés, mégis félrevezető, könnyen beláthatod.

Ha te elfogadtad az élet vizét Alfától és Ómegától, mennyivel inkább kellene arra szomjaznod, hogy elvezesd a mindenkori szomjazókat ehhez a forráshoz. Furcsa víz ez, hasonlít az evangéliumi megvendégelésekhez: minél többen kérnek belőle, annál több kenyérmorzsa és falat hal lesz, amit tovább adhatnak egymásnak a tanítványok. Minél többet kortyolsz ebből a vízből, annál inkább szeretnél másokat megkínálni belőle.

Nem érzel szinte visszatarthatatlan késztetést arra, hogy beszélj erről a vízről?

Tudom, hogy érzel. Ezért tanulsz itt velem együtt. De neked is megvannak a te rockereid. Tudod te is, hogy amíg a föld kerek, mindig lesznek rockerek. Ne felejtsd el őket, nekik is köszönheted, hogy itt vagy és teológiát tanulsz. Talán éppen abban segítettek neked, hogy megláttad az ismeretlen ok látható eredményét életükben. Hiába kerested tehát rajtuk és bennük a hit gyümölcseit, ítéleted után te egyre tisztábban láttad a neked kijelölt utat.

Az ítélet amúgy is kulcsfogalom az egyházi év végén. Ítéltél, mert ítéleteddel biztosabb lettél saját üdvösségedben, abban, hogy te helyes úton jársz másokkal ellentétben. Jól ismerem ezt a belső meggyőződést, tulajdonképpen ebben nőttem fel. Mások kárhozatának lehetőségét sokkal könnyebb felismerni, mint a magadon kívüli üdvösséget. Nagyon emberi dologról beszélek, az önzésről. Ha pedig képes vagy legyőzni magadban az önzést, máris érzel magadban valami legyőzhetetlen indulatot, amivel hirdetni akarod az élet vizét, amivel nyitni szeretnél a korábban elítélt emberek felé. Tapintattal kell feléjük közeledni, hiszen saját rockereim a Lord zenekarral együtt éneklik, hogy ők a megváltás nélküli életet választották. Egész egyenes emberek!

Mi pedig megbántás nélkül prédikáljuk Krisztust. Lehet megbántás nélkül prédikálni? Lehet!

Elhívatás és indíttatás. A mai magyar nyelv nem ismeri a passzív szerkezetet, de a műveltető igével finoman ki tudod fejezni, akár Isten neveinek említése nélkül is, hogy a te hited szerint vezet téged valaki, együtt szenveded vele Isten akaratát. A műveltető ragozás pedig éppen azt fejezi ki, amikor saját elhívásodról, indulásodról mesélsz bármilyen összefüggésben, hogy ez a te felelős döntésed volt, és mégsem egyedül rajtad múlt. A rockerek ezt sorsnak vagy véletlennek neveznék. Hiszek benne, hogy az elhívatás és indíttatás nem puszta fogalmak, hanem szenvedélyhez, szerelemhez tudnám hasonlítani. Tud róla az ember, érzi, és egészen áthatja őt: a hit pátosza. Magyarul áhítat, egyik lejáratott közhelyünk.

Testvéreim, majd egyszer, valamikor visszamegyek közéjük, a rockerekhez. Tudom róluk, ismerem őket, hogy keresik az igazságot, szomjazzák. Sőt, nekik is sok mindenben igazuk van, szeretném meghallgatni őket is. Minden olyan lesz, mint régen. Nem fogok a világosság fiaként csillogni az asztalnál, ott a dohos félhomályban. Akkor se fogom őket a sötétség fiainak tekinteni, ahogy régen sem tettem. Egyszerűen beszélgetünk egy jót… csak azóta biztosabb lettem valamiben. Talán magamban, talán saját üdvösségemben…

Nagyon tetszik, ahogy Lovasi András énekli a Nincs nagy baj című slágerben:

Minden jó lesz, minden jó,
Ez az én kertem és
Boldog lesz benne minden földlakó.

Mindenkinek megvan a saját kertje, amit gondoz, tele boldog vagy szomorú, ortodox vagy heterodox, fundamentalista vagy liberális, társasági vagy magányos, rocker vagy diszkós, dohányos vagy nem dohányos, népszerű vagy elítélt jóemberekkel. Közülük sokan hisznek a megváltásban, sokan pedig nem.

Az egyházi év utolsó vasárnapján olvassuk a kanonikus irodalomban, így ír a zsoltáros:

Ímé, új eget és új földet teremt az Úr,

és örvendez benne az ő népe örökké.

Uram, az égig ér a te szereteted,

embert és állatot te tartasz meg.

Mert nálad van az élet forrása,

a te világosságodban látjuk a világosságot.

Egy valamiben egészen biztos vagyok, Testvéreim. Megváltás nélküliségben élő emberek között is vállalnunk kell megváltottságunkat. Megváltott embernek lenni azt jelenti, hogy Valaki műveltet téged, bárhol vagy.

Azt szokták mondani, hogy Isten eszközei vagyunk, de én nem szeretem ezt a szót, bármilyen kegyes jelző is. Mindig Arisztotelész rabszolgái jutnak eszembe, akik beszélő szerszámok. A műveltetés éppen azt jelenti, hogy elfogadtad a kegyelmet, Isten igazságát: magad vállaltad a kockázatot. Magad választottad, hogy bolondnak nézzen a világ és megbotránkozzon rajtad, és ne értsenek téged elsőre.

Jó hírem van, Testvérem, ezt a jó hírt prédikálom neked: felszabadított rabszolga vagy, aki vállalja sorsát, isteni rendeltetését, ha úgy tetszik, végzetét… Nem a rockereknek, nem is neked, nem is nekem lesz igazam végül, hanem Alfának és Ómegának… igen, Testvéreim, hirdetni az örök élet vizét, Jézus Krisztust, aki ezt mondja:

„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Te úgy szereted a világot, hogy nemcsak odaadtad értünk egyszülött Fiadat, hanem meg is újítod a világot általa. Kérünk, újíts meg minket is a te Szentlelkeddel, hogy győzelmesen harcoljuk a hit harcát, és elérjük hitünk célját, az örök üdvösséget. Ámen.