A mai és a múlt heti homiletika zh-t írók közül köszönöm azoknak a válaszait, akik beírták Barbara Brown Taylor mellé, hogy ő a blog írójának kedvence :-) Korrekt válasz :-) És hogy ki Barbara Brown Taylor?
http://barbarabrowntaylor.com/index.htm" ...Isten megköszönte az angyaloknak az okos tanácsokat, de nemet mondott rájuk. Ő csak egy egyszerű csecsemő szeretne lenni. Hogyan nyerhetné el másképpen a teremtményei bizalmát? Hogyan tudná meggyőzni őket, hogy kívülről-belülről ismeri őket, ha nem él úgy, mint közülük bármelyik? Mindez rizikós volt. Tudta. Nagyon rizikós volt, de ez volt, amit akart, hogy a teremtményei is megtudjanak: mindent kockára tesz azért, hogy közel kerüljön hozzájuk, abban a reményben, hogy újra szeretni fogják őt.
Merész terv volt, de amikor az angyalok látták, hogy Isten eltántoríthatatlan tervétől, nagy tapsban törtek ki – nem abban a tapsvihar-szerűben, hanem olyanban, ami hosszan, elnyújtottan szól, mint amikor úgy tapsol az ember, hogy tudja, olyasmit látott, amit soha többé nem fog.
Amíg még tapsoltak, Isten megfordult és elhagyta a termet, leejtve palástját, amint elhaladt. Az angyalok nézték, amint éjkék felöltője a padlóra esik, és rajta az összes csillag egy kupacba omlik. Akkor különös dolog történt. Ott, ahol a palást leesett, a padló elolvadt, a nyíláson keresztül pedig előbukkant egy csenevész barna legelő, rajta egy nyáj, és mindennek a közepén néhány pásztor, akik a tűz körül bort ittak a tömlőből. Nehéz megmondani, hogy ki volt jobban meglepődve, a pásztorok vagy az angyalok, de amint a pásztorok felnéztek rájuk, az angyalok előre tolták a legidősebb társukat a lyuk széléhez. Miközben az angyal ránézett az emberi teremtményekre, akik egymás háta mögé próbáltak elbújni (szegények, nem volt szárnyuk), olyan angyali hangon, ahogy csak lehetséges, a következőt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
És a hegyről, a város irányából hallatszott, amint felsír egy újszülött csecsemő."
Merész terv volt, de amikor az angyalok látták, hogy Isten eltántoríthatatlan tervétől, nagy tapsban törtek ki – nem abban a tapsvihar-szerűben, hanem olyanban, ami hosszan, elnyújtottan szól, mint amikor úgy tapsol az ember, hogy tudja, olyasmit látott, amit soha többé nem fog.
Amíg még tapsoltak, Isten megfordult és elhagyta a termet, leejtve palástját, amint elhaladt. Az angyalok nézték, amint éjkék felöltője a padlóra esik, és rajta az összes csillag egy kupacba omlik. Akkor különös dolog történt. Ott, ahol a palást leesett, a padló elolvadt, a nyíláson keresztül pedig előbukkant egy csenevész barna legelő, rajta egy nyáj, és mindennek a közepén néhány pásztor, akik a tűz körül bort ittak a tömlőből. Nehéz megmondani, hogy ki volt jobban meglepődve, a pásztorok vagy az angyalok, de amint a pásztorok felnéztek rájuk, az angyalok előre tolták a legidősebb társukat a lyuk széléhez. Miközben az angyal ránézett az emberi teremtményekre, akik egymás háta mögé próbáltak elbújni (szegények, nem volt szárnyuk), olyan angyali hangon, ahogy csak lehetséges, a következőt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
És a hegyről, a város irányából hallatszott, amint felsír egy újszülött csecsemő."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése