Karácsonyi prédikáció

„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – amit az jelenti: Velünk az Isten.

Máté 1,23

Karácsony 10 évvel ezelőtt

Otthon mindent előkészítettünk, hogy 3 éves gyermekeinkkel együtt meggyújthassuk a gyertyát az ádventi koszorún. Nem késtünk el semmivel, gyönyörű koszorú díszelgett az asztalon, rajta a gyertyák, körülötte a három izgatott gyerek. Alig várták már, hogy meggyújtsuk az első gyertyát, és a gyertya lángja hamarosan bársonyos fénnyel lobogott.

Igen ám, de a gyerekek kitalálták, hogy a legjobb játék az lenne, ha mindjárt el is fújnák a gyertyát! Nem kellett sok Petinek, és egyetlen fújással máris elintézte a dolgot. Mindhárman hatalmasat kacagtak. Megpróbáltuk szép szóval elmagyarázni, hogy az ádvent a csendről, a várakozásról, a kis Jézus születéséről szól, és ezért ilyenkor nem elfújjuk a gyertyát, hanem énekelünk és imádkozunk a fényénél. Ők úgy tettek, mintha mindent értenének, de alig gyújtottuk meg újra a gyertyát, máris három gyerek fújta el versenyezve, hatalmas nevetgélés közepette.

Na jó, akkor énekeljünk! Próbáltuk másfelé terelni a figyelmet! Mit énekeljünk? Legyen az Ég a gyertya ég! Nagyszerű! Elkezdtünk énekelni, és közben csendben újra meggyújtottuk a gyertyát. A gyerekek énekeltek, már a második, harmadik versszaknál tartottunk, a gyertya még mindig égett. Mégiscsak jó szülők vagyunk, sikerült! Csellel ugyan, de ég az ádventi gyertya. Igen ám, de vége lett az éneknek, és abban a pillanatban a három gyerek visongva, kacagva fújta el megint a gyertyát! Én győztem, én győztem! – kiabálták, és megint nagyokat nevettek.

Sóhajtottunk egyet, aztán beláttuk, hogy végül is nem a külső dolgok a lényegesek! Égett az a gyertya, ha csak pár másodpercre is. De itt vagyunk együtt három nevető, hangosan kacagó gyerekkel, és ennél nincs is semmi fontosabb! Hiszen mi mást várunk karácsonykor, mint a felszabadult közös örömöt, hogy nem vagyunk egyedül, hogy tartozunk valahová, hogy van, aki szeret minket!

Karácsony ma

Egy 2000 évvel ezelőtti mindent átfordító esemény nyomán kiáltotta bele a világba Máté evangéliuma, hogy a karácsonyi öröm az ember számára az Istennel és az egymással való szeretetközösség ünnepe. A családi kapcsolattól az ajtón a másik embert egy mosollyal előre engedő embereken keresztül minden földi emberi kapcsolat az Isten szeretetéből erőt merítő kapcsolat, hiszen karácsony öröme sem más: Isten annyira szeret minket, hogy emberré lett, egészen közel jött hozzánk, hogy soha ne legyünk, soha ne maradjunk egyedül.

Egymásra bízott bennünket, hogy túl minden külsőségen, a másik ember fontossá válhasson számunkra és ez a szeretetközösség személyes életünket és a világunkat is átformálja. 

Az ézsaiási Immánuel-prófécia nem véletlenül visszhangzik Máté evangéliumában. A Velünk az Isten prófécia jelentése, hogy a helyére kerülhet minden. Azt, amikor az életemben, Isten és közöttem, az emberi kapcsolataimban és az engem körülvevő világban egy új rend lesz.

Mert felismerem, hogy a gyerekek által kacagva elfújt gyertya fényében minden értelmet meghaladó szeretettel van jelen az Isten.

Mert a családomban, minden szeretetre alapuló kapcsolatomban, minden jól működő diák-, oktatói, munkatársi és baráti közösségben érzem és tudom, hogy attól működik, hogy jelen van benne Isten.

Mert amikor azt érzem, hogy a szeretet és odafordulás helyett gyűlölet és rosszindulat járja át valakinek a szívét, akkor tudok imádkozni azért, hogy ezekben a helyzetekben is legyen ott az Isten.

Mert ha hírt kapok egy szerettemről vagy egy közeli ismerősről, hogy beteg és kiszolgáltatott helyzetbe került, erős lehet a bizonyosságom, hogy nem hagyja őt sem magára az Isten.

Mert ha valaki, akit nagyon szeretek, elmegy és Isten kezére kell bíznom őt, akkor sem félek, mert semmi sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől.

Mert ha a bennünket körülvevő világban háborúról, embertelen körülmények között szenvedőkről, halálos helyzeteket elhordozókról, kegyetlen és könyörtelen emberekről hallunk, nem veszítjük el a reménységet, hogy velünk marad az Isten.

Mert karácsonykor Ő születik meg, maga az Isten jön el közénk.

Ne féljünk ettől a jelenléttől.

Ne féljünk attól, hogy kőszív helyett hússzívet ad majd nekünk.

Ne féljünk attól, hogy megértést, együttérzést, megbocsátást, belátást, értelmet, empátiát és szeretetet tesz ajándékként a karácsonyfa alá, és ha megízleltük ennek az ajándéknak az örömét, másra már nem is vágyakozunk tovább.

Mert „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – amit az jelenti: Velünk az Isten.

Ámen.