A magyar háziasszonyok cukrászati előmeneteléért...

Még soha nem nyomkodtam ki lapzselatint. Még soha nem is láttam. Creme brulée-t csak étteremben ettem, és nem gondoltam volna, hogy a gyermekkori disznópörkölő bonsai változatát akarom majd megvenni, hogy ezzel a furcsa és veszélyes kis tűzpisztollyal akarjak majd roppanós karamellréteget varázsolni a málnás creme brulée tetejére. Persze ilyen édesen sárga mangót is csak valahol Dél-Amerikában ettem, itthon csak a zöldes-bordós teszkós változatot vásároltam még. Sajttorta receptet is még csak a new york-i Zabar honlapján olvasgattam és a bónuszként kapott tokaji aszús fagyi ötlete sem jutott még eszembe soha.

Joggal kérdezheti az olvasó, hogy minek kell a magyar háziasszonynak ennyi flanc? Nem is tudom. Valahogyan belülről jön a késztetés, hogy süssünk-főzzünk, megismerkedjünk különlegességekkel, kipróbáljunk új gasztro-technikákat, és engedjük magunkat néhány órára elvarázsolódni egy bűbáj-konyhában. 

Ez történt tegnap este is a Csillagánizs főzőiskola francia cukrászat estéjén. Mach Tímea "iskola-igazgató" és Ferenczy Hajnal cukrász vezetésével hatan próbáltunk elmélyedni a francia cukrászat rejtelmeiben. Nem volt könnyű dolgunk - hétköznapi konyhai technikákká kellett varázsolni nagyüzemi cukrászati fogásokat. Mindezt három órában, de mégis felvállalva, hogy megláthatjuk, otthon is hogyan  válhat a rohanóssá silányodó ünnepi ebéd néhány órára vendég-marasztaló, ízekkel ismerkedő, időről elfeledkező igazi közösséggé.

Talán ezért feledkezik bele a magyar háziasszony is az igazi mangó sárga puhaságába, a félbevágott vaníliarúd illatába, a málnával átitatott krém lágyságába. Francia, amerikai, német vagy magyar - a lényeg úgyis a saját kezűleg elkészített édes szeretet. Biztosan nem véletlenül ilyen "geil" ez a poszt sem - még reggel is éreztem a tejkaramell illatát...