Most következik az, amiről többen azt fogják mondani, hogy Photoshop az egész. Egész biztosan nem lehettem ott fenn én, akiről mindenki tudja, hogy a szószék is magas neki... És mégis, igen, én vagyok a képeken, még hozzá a Helsinki katedrális tornyában, egyre feljebb és feljebb haladva a lépcsőkön. Sőt, le is mertem jönni...
Jussi barátunk jóvoltából ma este 5 és 6 óra között felmehettünk a Dómtemplom tornyába, ahová turistákat nem engednek fel. Csodálatos és fantasztikus volt a látvány, és maga a feeling, hogy egy ilyen katedrálisnak megnézheted a zegzugos lépcsőit, meghallgathatod a fél hatos harangot (még jó, hogy csak egyet csendített), megnézheted belülről az órát és felmehetsz a legmagasabb pontjáig.
Mindezek után még benézhetsz az orgona mögé is, sőt, lifttel lemehetsz a kriptába, ahol ugyan már csak két bádogkoporsó árválkodik a karácsonyi díszek alatt, és a boltívek alatt még egy hiper-konyha is rejtőzik a mélyben.
Igen, a dómtemplom ma este még a félőseknek is menedéket és nem várt élményt adott...
2 megjegyzés:
Ezt nevezem bátorságnak! Erős nő vagy. És ezek után, gondolom, a szószék magassága sem okoz semmiféle problémát, mert leküzdötted a félelmed. A világ leghősiesebb tette, ha az emberfia/-lánya közel megy a mumushoz, a félelemhez...
Amúgy csodálatos élmény lehetett. Még így a fotókon keresztül is az volt.
Cecília, köszönöm, tényleg erőt kellett venni magamon, hogy legyőzzem a félelmet, és minden ilyen "győzelem" sokat dob az ember küzdeni tudásán. És tényleg gyönyörű volt fenn :-)
Megjegyzés küldése