Szeretettel köszöntök mindenkit itt Berlinben, a 2017-es Kirchentag találkozón!
Milyen izgalmas az, hogy magyar zarándokokként lehetünk
most együtt itt Berlinben és a reformáció indulásának hazájában az 500 éves
évfordulót itt is ünnepeljük. Ez a mostani zarándokút nagy találkozási
lehetőség. Német evangélikus testvéreinkkel találkozhatunk, hálásak lehetünk
nekik azért, hogy meghívtak bennünket nagy ünnepükre, erre a hatalmas
találkozóra. Én azért is nagyon hálás vagyok, hogy mi itt találkozhatunk,
hiszen sokan vagyunk, akik még nem is ismerjük egymást, és most itt
csodálkozhatunk rá arra, hogy milyen jó is evangélikusnak lenni, hitünket és
reménységünket együtt megélni. És a találkozás természetesen kiterjed a
Mindenható Istennel való találkozásra is, hiszen itt a Kirchentagon mindannyian
az Ő meghívására vagyunk itt. Ez a mai találkozás akkor lesz kerek, ha hívunk
még vendégeket. Két olyan szereplőjét az evangéliumi történetnek, akiknek a
szerepe elvitathatatlan a Jézus Krisztusról szóló történetben. Máriáról és
Erzsébetről van szó, ők lesznek most a vendégeink.
A mai bibliatanulmány Lukács evangéliumának két mozzanatára épül (Lk 1,39-56 ): az egyikben Mária Erzsébethez érkezik látogatóba, a másik részben pedig Mária énekét hallhatjuk, majd öt egyszerű kérdésre fogjuk keresni a választ.
Kik találkoznak?
Erzsébet és Mária a Kirchentag mai két vendége. Egy asszony
és egy fiatal lány, akik közül az egyik, Erzsébet, túl idős már ahhoz, hogy
gyermeke legyen, a másik pedig, Mária, olyan fiatal, hogy még férjnél sincs.
Mégis, mindketten olyan gyermekeket hordoznak a szívük alatt, akiken keresztül Isten megváltoztatja a világot. Ma reggel két egyszerű, mindennapi életet élő nő életén keresztül Isten üdvtervének alakulásába nyerhetünk bepillantást.
Az Ószövetség
ideje már történelem. Az új szövetség idejének kezdetén járunk – még nem áll a
Jordán partján lobogó hajjal és derékig érő szakállal a lángoló szemű
Keresztelő János, hogy hirdesse a bűnökből való megtérést és az érkező
Messiást. Még nem népesült be a betlehemi jászol szuszogó állatokkal, egy
kisbaba édes álmával, a pásztorok félénk kopogásával. Most még a kibontakozás
időszakában vagyunk – két gyermeket váró édesanya társaságában éljük meg az
Istennel és az egymással való találkozást.
A zarándoklatok új népszerűségnek örvendenek a rohanó
világban élő emberek között. Titokzatos megoldást keresünk bennük az élet
rohanásából, a feladatok monotonitásából, az életben feltorlódó megoldatlan
kérdésekből és a kínzó benső kérdéseinkből fakadó nyugtalanságra. Aki
zarándoklatra készül, okokat, válaszokat, pontokat vagy felkiáltójeleket keres.
A zarándok nem belecsöppenni akar egy kérdés utolsó mozzanatába, hanem az
elejétől a végéig meg szeretne érteni egy folyamatot, egy gondolatot, egy
kérdést vagy egy problémát.
Jézus Krisztus történetével gyakran vagyunk úgy, hogy egy mozzanatát elkapjuk, valami információ, hír vagy tanítás eljut róla hozzánk, de mintha soha nem lenne időnk arra, hogy az elejétől a végéig átgondoljuk a történetét. Miért jött Isten egy újszülött kisgyermekben közénk, ebbe a világba? Mi volt Isten szándéka, akarata ezzel? Mit élt meg az ember Jézus ebben az emberi életben? Milyennek lát bennünket? Milyennek látta a történelmet? Milyennek látja a lelkünket?
Máriával és Erzsébettel ma ezen a zarándoklaton találkozni
annyit tesz, hogy egy folyamatot még most az elején elcsípünk. Végre tiszta és
közeli forrásból lehetünk ott annál a mozzanatnál, amit Lukács evangéliuma
azért örökít meg, hogy jobban lássuk és alaposabban megértsük a közénk jövő Megváltó
embermentő szándékát. Hogy mélyebbről és nagyobb lelki nyitottsággal éljük meg
azt a szoros kapcsolódást, ami bennünket az Istenhez köt, és Istent hozzánk
köti. Most nem a távolból, nem egy rohanó pillanatra, hanem a kezdetekre, a
kibontakozásra figyelhetünk.
Miért találkoznak?
Erre a kérdésre a választ legrövidebben úgy fogalmazhatnánk
meg, ahogyan a Máriát meglátogató angyal is válaszol Mária kétkedő kérdéseire:
„Mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” Nos, Mária és Erzsébet ezért
találkoznak.
A gyermeket váró ifjú leány, és a már hatodik hónapos terhességében lévő Erzsébet tanúivá válnak mindannak, amit mi racionális, hétköznapi gondolkodásunkban olyan nehezen ragadunk meg. Istennek semmi sem lehetetlen és mi jelen lehetünk akkor, amikor megváltozik a világ és új szövetség, új reménység érkezik el hozzánk.
A nagy kérdés minden kor, minden
generáció, minden ember számára az, hogy a lehetetlen helyzeteken is átküzdő
Istent észrevesszük-e a lehetetlen helyzetekben. Mert azért válunk gyakran
érzéketlenné, vakká, reménytelenné, csüggedővé, feladóvá, mert nem látjuk meg,
hogy Isten már ott van, ahol változásra van szükség. Mi azt gondoljuk, hogy ha
valami változik, akkor az azonnal, halasztást nem tűrően fog másodpercek alatt
változni. És ha nem történik meg a változás, kudarchelyzetet hirdetünk.
A lehetetlent nem ismerő Isten időzítését nem ismerjük.
Nincsenek eszközeink, hogy a változás gyorsaságát bemérjük. Az eredmények
listája nem a mi kezünkben van. De végre ott vagyunk annál a pontnál, ahol az
Erzsébethez látogató Mária megérkezésekor Erzsébet megmozdulni érzi a magzatot
a méhében. A kis hírnök, Keresztelő János már belülről kopogtat, emelgeti kis
kezecskéjét, mert még ő is érzi, hogy az események kezdenek összeállni, az
összekuszálódott szálak kezdenek kisimulni és a nagy embermentő terv kezd
kibontakozni. És igen, mindez egy idillinek mondható környezetben történik,
hiszen ahol két gyermeket váró édesanya találkozik, valahogyan minden kisimul,
megnyugszik, békét lel és talán még dalra is fakad.
Mit rejt Mária és Erzsébet találkozása?
Mária és Erzsébet azoknak a bibliai asszonyoknak a sorába tartozik, akiknek az élete a születés csodáját hordozza. Vajon miért ilyen jelentős a Biblia történeteiben a meddő (vagy Mária esetében még szűz) gyermekáldása? Egy olyan világban élünk, ami azt hiszem, sokat segít bennünket abban, hogy ezt megértsük.
Amikor gyermekeim megszülettek, a születésük utáni
első anyák napjára felkértek egy anyák napi cikk megírására az Evangélikus Élet
című újságba. Amennyire hálás voltam Istennek azért, hogy évek hosszú
várakozása után gyermekekkel ajándékozott meg (bőséges gyermekáldás volt, mert
egyszerre hárommal), ugyanúgy tudtam azt, hogy milyen sokan vannak azok, akik
számára még csak álom az, hogy gyermekük lehessen. Ezért ezt a címet adtam a
cikknek: Gyermekre vágyó anyák napja.
Az orvostudomány fejlődése lehetővé teszi, hogy azoknak az édesanyáknak is lehessen gyermeke, akiknek korábban orvosi segítség hiányában nem lehetett. Most már nekünk is lehet részünk ebben a csodában, talán mára már természetesebben is vesszük ezt, mint amekkora csoda ez. De aki éppen benne van ebben a küzdelemben, az mind tudja, hogy mit kell átélni és megélni azért, hogy a gyermekáldás megvalósulhasson. Milyen mély gyermek utáni vágyakozás élt azokban az asszonyokban is, akik a Biblia lapjain keresztül küzdenek meg a gyermekáldással – Izsák anyja Sára, Sámuel anyja Anna, Keresztelő János anyja Erzsébet. És most itt van Mária, akinek terhessége számunkra természetfeletti csodáról tanúskodó terhesség.
De Erzsébet és Mária találkozásának történetében a
kibontakozó események nagysága és jelentősége magyarázatot ad minden megküzdött
születésnek a csodájára – a Megváltó születésének örömhíre minden ember
szívének ajtaján bekopogtat és a világba egy új reménységet hoz el. Hogy milyen
fordulópontnak vagyunk itt a tanúi, azt a Prédikátor könyvének összefoglaló
élettapasztalata (2,17) támasztja alá: „Meggyűlöltem az életet, mert rossznak
tartottam azokat a dolgokat, amiket véghez visznek a nap alatt, hiszen minden
hiábavalóság és hasztalan erőlködés.” Bizony nem változott ez a gondolkodásmód
az Ószövetség ideje óta sem. Ha összegezzük tapasztalatainkat, kudarcainkat, az
igazságtalanság sokféle árulkodó formáját, a Prédikátor könyvében található
élettapasztalatot bizony párhuzamba állíthatjuk azzal, amit mindennap mi is
tapasztalunk a bennünket körülvevő világban. Az isteni közbeavatkozás pillanata
ezért döntő erejű, hiszen a közbeavatkozás jelentősége már maga is a csoda
kategóriája.
Mit él meg Mária és Erzsébet a találkozásból?
Mária és Erzsébet párbeszédéből érezhetjük, hogy nem
félelmet élnek meg, bár az emberi élet legrizikósabb időszakán mennek
keresztül, a gyermekáldás időszakán. Mivel már a testükben és a lelkükben
helyet adtak a szeretetnek és az életnek, ezért nem a félelem, hanem a jövő és
a bizalom, a boldog beteljesülés és az élet győzelme járja át őket.
Gyermeket várni – rájön az ember, hogy ezzel sokkal több mindent vállalt fel, mint amire számított. A teste már nem önmagáé, a szabadsága a gyermek növekedésével együtt csökken, mégis tudjuk, hogy ennél természetesebb folyamat nincs is az életben. Az élet teljessége így valósul meg – nem önmagunkban, nem önmagunknak élünk. A teremtettségünk, az életünk célja ez: szeretetben élni, az élet születésének teret engedni, az életet engedni magunkban élni és kibontakozni.
Ahogyan Mária
és Erzsébet megélik a saját méhükben az élet növekedését és az élet győzelmét,
úgy élheti meg a felnőtt keresztyén ember is ezt. Életet kaptunk, hogy az
életet továbbadjuk, hogy a szeretetet növekedni engedjük, és ha kell,
életünket, szabadságunk hozzá igazítsuk. És ahogyan megtapasztaljuk Isten
szeretetét, ez a szeretet bennünk is egyre inkább növekedni akar és formál,
alakít bennünket, ahogyan a növekvő gyermek is alakítja a szülőt, az életnek
teret adót.
Belegondoltunk már abba, hogy milyen gyakran állítunk
akadályokat a szeretet kibontakozása elé? Hogy mennyire próbáljuk magunkat
védeni ettől a növekedéstől? És közben észre sem vesszük, hogy azért nem
növekedünk, azért nem haladunk, azért érzünk megakadásokat az életünkben, mert
nem számolunk ezzel a szeretettel, az élet természetes növekedésével, a
kibontakozással, a változás szükségességével?
Mi lesz találkozásuk gyümölcse?
Mária és Erzsébet találkozása Isten a világ menetébe való közbeavatkozásának a történetét hordozza. Jézus születésének és azt követő életének és szolgálatának az egyik nagy nyitánya. A Megváltónak életet adó anya és a Jézus hírnökéül szolgáló Keresztelő János anyja találkoznak, még mielőtt gyermekeik megszületnének. Lukács evangéliuma ennek a drámai és mégis mindennél nagyobb reményt adó történetnek a nagy nyitányát rögzíti ebben a találkozásban, hogy mi is megteljünk a befogadásnak, a formálódásra való nyitottságnak a lelkével, a Szentlélek munkálkodásának a gyümölcsével.
Mert a találkozás, a kibontakozás egy új élet nyitánya. A
megszülető gyermekek életének nyitánya, de magába foglalja az élet győzelmét,
az új reménységét. Mária éneke az elnyomottak, a szenvedők, a
kilátástalanságukat megélők, a fájdalmat hordozók reménység-dala. Igazi
nyitánya mindannak, amit Jézus Krisztus reménységképpen elhoz ebbe a világba.
Nap nap után tapasztaljuk meg, milyen mély szükségünk van a reménységre: az
emberi szívek megváltozására, az irgalmasságra, a boldogságra, az öröm megélésére.
Nőként és anyaként sokszor olvastam kritikusan a Magnificatot. Túlzottan két külön
szálon futónak találtam a gyermeket váró Mária és a társadalmi igazságosságról
szóló ének történetét. Ma már úgy érzem, hogy megtalálható az összekötő szál: a
kibontakozó élet útja elől elzárt emberért jött el Jézus Krisztus ebbe a
világba. És Mária, az anya, ezt látja: ahogyan őt is kiemeli Isten a
megalázottságból, úgy hozza közel Isten minden emberhez a kibontakozó,
reményteli élet lehetőségét. Minden szenvedőhöz, minden megnyomorított élethez,
a korábbi és legfrissebb tragédiák elhordozóihoz és természetesen személyes
életünk kudarcaihoz is.
Ma Mária és Erzsébet bevontak bennünket a Messiás
születésének nyitányába. Bennünket zarándokokat, akik feltöltődni, megpihenni,
élményeket szerezni, új szemléletmódot szerezni jöttünk. Azt gondolom, érdemes
igazi zarándoknak lenni ezekben a napokban, hogy Isten Szentlelke tovább
formálja bennünk Jézus Krisztus még elevenebb ismeretét, a világ által feltett
kérdésekhez való formabontó hozzáállást, a szeretet útjának felvállalását és a
reménységnek az új dalát.
Felhasznált irodalom:
Wright, Tom: Luke for Everyone (New Testament for Everyone)
. Faber Factory (Trade). Kindle Edition. 2004.
Every pure and virgin soul. http://onemansweb.org/every-pure-and-virgin-soul-luke-1-26-56.html
(elérés: 2017. április 10.)
Foster, Ruth Ann: Mary’s Hymn of Praise in Luke 1:46-55:
Reflections on Liturgy and Spiritual Formation. Review and Expositor. 100.
Summer 2003. 451-463. o.
New Interpreter's Bible (Book 9). Abingdon Press. 1996.
55-57. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése