Hírességek ebédidőben, avagy "celebspotting pilisi módra"

Tihamér barátom jóvoltából egy fantasztikus meglepetés várt rám ma délben. Becsöngetett hozzánk Litauszki Zsolt, Magyarország egyik vezető chef-je. Zsolt kedves, intelligens, szakmája (ill. bocsánat: művészete) iránt maximálisan elkötelezett ember. Magánséfként dolgozik, több étterem szakmai tanácsadója és a Kodolányi Főiskola tanára. "Küldetése", hogy ma Magyarországon újra tudjunk egészségesen gondolkodni ételekről, italokról, és hogy a felnövekvő generációk egy megújult gasztronómia követői lehessenek.

Még az is lehet, hogy újra eljön Pilisre, hogy beszéljen a csúcsgasztronómiáról és elképzeléseiről... :-)

Keressetek rá a nevére a neten, érdemes!

(fotó: diningguide.hu)

Homework

Így írunk mi reggel, utolsó percben leckét:

Hazahoztam a tavaszt...

Vasárnap dél. Istentisztelet után érkezem haza. Rövid beszélgetés, majd sikítás. Egy madár repked a nappaliban. Nemsokára kirepül a nyitott ablakon. Az énekesmadár a tavasz hírnöke.

Hogyan sütöm a kenyeret...

Többen kérdeztétek, hogyan sütöm a kenyeret, ezért most a jelen fejlesztés receptjét felteszem ide. Az eredeti kiindulópont Fűszeres Eszter zempléni posztja a kenyérről. Sokszor sütöttem, kis variációkkal most így néz ez ki nálam:

100 gr durumliszt (Herbáriában magyar durumliszt kapható)
900 gr finomliszt
2 x 7 gr szárított élesztő (Oetker-t használok)
1 dl olívaolaj
6 dl langyos víz
1 evőkanál só (de ezt annyira nehéz eltalálni, de kb. ennyit teszek bele)
bors
1 fej vöröshagyma nagyon apróra vágva (de mehet bele dió, zöldfűszer, fokhagyma - ízlés szerint)

A hozzávalókat egy nagyon nagy tálba teszem, tésztadagasztó-spirállal ellátott kis robotgépemmel összedagasztom. Mindezt türelmesen, kell neki a dagasztás. Majd, kb. 3-4 órán keresztül kel a tészta, közben kétszer-háromszor átgyúrom, hogy a levegőt kinyomkodjam belőle, és hadd keljen újra. Sütés előtt a sütőt alsó-felső sütéssel a legnagyobb hőfokra állítom.

Én a tésztát háromfelé osztom, mert baguett-sütőben sütöm. Három hosszú kígyót formázok, kukoricalisztben (opcionális) meghengergetem kicsit, majd beleteszem a baguett-formába. Amikor még nem volt ilyen formám, akkor kétfelé vettem a tésztát és két hosszabb forma kenyeret sütöttem belőle.

A sütőbe beállítok egy kis tálat vízzel, mert kell a gőz hozzá. Amikor már látom, hogy elég nagyra kelt, akkor egy sütőpapírt a kenyerekre teszek, hogy még ne a teteje piruljon meg, hanem belül is sülhessen. Később kiveszem a papírt, még pirul egy kicsit, majd ha az oldalán is látom, hogy megsült, kiveszem a kenyeret a sütőből.

Tapasztalatom, hogy a sütési idő annyira sütő-függő, hogy nagyon nehéz megadni a megfelelő időt, azt mindenkinek ki kell tapasztalnia. De kb. 20-25 perc biztosan kell hozzá, de végig "monitorozni" kell az eseményt.

Remélem másnak is sikerül, mi nagyon szeretjük, a gyerekek is!

Névnapi gasztro

Egy névnap ajándékai

Névnapi szerenád az ifisektől. Zarándokének. Valami véget ért, kezdődik más talán... Ez mindig annyira igaz.

Szívemnek oly kedves kézimunka Melindától. Csodaszép és annyi kedvesség van benne...

Tibi a kedvemért írta fel az útra névnapom alkalmából a nevemet. Ugye Tibi? :-)

Tündéri virágok Katitól, aki mindezt telefonon is megerősítette :-)

Tökéletesen eltalált ajándékok a barátnőktől :-) A csoki sajnos fogyóban...

Mariska meglepetés-ajándéka. Annyira szép, irány a keramikus! És közben megtanultam angolul székelykáposztát főzni! :-)

Ez csak aprócska részlet azokból a köszöntésekből, amelyek a Facebook-on érkeztek. Lehet a Web.02-től sok mindenért hibáztatni, de ezért nem lehet. Ez nagyon jó benne :-D

És nem utolsósorban a családi ajándékok. Egy csokor virág, benne három fréziával. Majd egy kulcstartó plüss. Tavaly óta ez a trend. Anya a névnapjára kulcstartó plüss állatkát kap, amit a táskájában kell hordania. Örömmel teszem...

Anyukám házikrémese ilyen

Gondolatok egy film kapcsán: "I Am Love"

Nem csak a regényekhez, nekem a filmekhez is különleges körülmények kellenek. Ezt a mostanit fogjuk rá egy négy-fal közé szorítós, nem-túl-jól-levős napra. A választás most is esetleges, mint a lentebb említett könyv esetében. Valamiért Chili&Vanilia blogján olvastam erről a filmről és hát olyan jónak és érdekesnek tűnt. Ha valaki esetleg már látta és igazi kritikára kíváncsi, a New York Times és a Washington Post is érdekeseket ír róla.

Én nem tudom igazából eldönteni, hogy ragaszkodjam-e a filmhez és akarjak belőle többet is magamnak, vagy engedjem el azzal, hogy kár rá ennél több szót vesztegetni. Egy lassú, drámaian felfokozott, tragédiával, ugyanakkor igen erős érzékiséggel ellátott filmről van szó. A fő szál benne egy extra-marital afféros szerelem, aminek az előzményeit nem éreztem túl kidolgozottnak, a szerelmi jeleneteket annál inkább... Egy fiú élete tragikus halállal ér véget, büntetésképpen anyja viszonyáért, a lány pedig coming out-ol egy homályos jelenet erejéig.

Majd amikor már türelmetlenül várja az ember, hogy mégis győzedelmeskedik a józan ész, és az a sok művészi elem, ami egyszerre barokkos, milánói szocreálos és posztmodern, értelmet és feloldást nyer, a rendező bedobja a törölközőt egy számomra értelmezhetetlen zárójelenettel.

 

Most, hogy ezt leírtam, azt hiszem, hogy mégis elengedem a filmet, Tilda Swinton zseniális szereplése és a legnyűgöző gasztro-jelenetek ellenére is.

Bónusz a filmben: Betta, Edo látogatásakor Londonban, egy parkbéli padon egy doboz macaroon-t vesz elő, Harrods táskából, a Laduree shopból. Well...

A macaronok megsütöttek engem

Egy nap leforgása alatt szakértővé lettem, macaron-szakértővé. Kérdezzetek, melyik blogon ki milyen hőfokon süti, olasz meringue habbal, vagy sima felvert habbal, idiot-proof macaront, vagy Pierre Herme macaronját, én ma délután és este kb. mindkét variációt végigzongoráztam.

A történet azonban nem ma kezdődött, hanem még akkor, amikor nem is kóstoltam macaront, e híres francia sütit, hanem csak láttam, és elkötelezett gasztro-sznobként megtetszett, hogy mindenki megpróbálja, nehezen megy neki, azután mégis sikerült, majd megfogadja, soha-többé. Pontosan így jártam én is. Az első sütés a kukában landolt - tudom is, hogy miért. A második első sütéséről lesznek fotók, nem vagyok büszke rájuk, de kellettek a helyes hőfok kitalálásához. Azután a többi valami csoda folytán macaron alakot kezdett ölteni, még a végén a ganache csokikrémet is el kellett készítenem, mert csak összetapasztom őket, ha már macaron formájuk van.

De ekkora küzdelmet már rég éltem meg sütiért. Laptop a pulton, a receptleírást próbáltam szó szerint venni, nagy hasznát vettem a Csillagánizs főzőiskolában tanult cukrászati fogásoknak (lásd habzsákból kinyomás), még ha "cicisre" is sikeredtek némely macaronok, elhihetitek, hogy a végén már ez volt a legkisebb bajom.

De talán még most sem hiszem el, hogy a macaronok a hűtőben figyelnek és a fotók bizonyítják, hogy kb. 5 perccel ezelőtt igen, még ebben a formában leledztek.

Úgy érzem, hogy ami nekem a karácsonyi szünetben sütés-főzés címén kimaradt, most bőven bepótolódott. Kicsit büszkén úgy érzem, hogy azért végül is a macaron-ok nem fogtak ki rajtam. Ha egyszer mégis elfog újra a macaron-sütési láz, tudni fogom, mire figyeljek. Bár a macaron-oknál semmit sem lehet előre tudni...

Az általam megsütött (elvileg rózsaszín) macaron recept innen származik: Candy's blog

Hamisítatlan falusi disznótor nosztalgikus elemekkel

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy falusi lánynak falusi disznótorban a helye. Nos, ez az alaptétel megvalósulni látszott múlt szombaton, egy kies kisváros erősen falusias jellegű házában. Nem tehetek róla, nekem ez a hangulat, ezek az illatok, ezek az ízek a véremben vannak. Én ebben nőttem fel, a téli disznóvágásokon véreshurkával, hájas sütivel, jól megsózöott malacfüllel (még most is olyan az íze...), és a hurkához megfőtt kásával.

Évtizedekig nem is gondoltam, hogy ezek az élmények így visszaköszönnek majd és elszorul a szívem egy pillanatra, amikor a disznótoros udvaron viháncoló gyerekekben egykori önmagamat látom. De nem nosztalgia-posztot akarok írni, hanem gasztro-élménybeszámolót. Miszerint a disznóvágással együtt járó ízek újra visszaterelték "ízlésemet" a földre a gyökerekhez, és szent fogadalmakat tettem, hogy mértékkel ugyan, de azt egye a család, amit a Jóisten nékünk ád. Egyszerű paraszti ételt, természetes, általunk elkészített húst, kolbászt, szalonnát. És nem mondhatnám, hogy erre a családom nem vevő... Ja, és házilag sütött kenyeret. Majd még kemencénk is lesz egyszer, de ne szaladjunk előre ennyire az időben, ez még csak álom.

Egész nap finomabbnál finomabb falatokat ettünk, köszönhető házigazdáinknak és a felnőtt férfi- és nőtársadalom hozzáértő tagjainak: egy férj, egy kolléga, egy böllér és a házigazda családjával.  A tízórai tényleg a sózott malacfül volt, az ebéd pedig egy 1880-as évekbeli lábosból sült káposzta sült husival. Délután készítettük a takartos káposztát, amit abalében főztünk ki, a töltelék a frissen készült kolbásztöltelék  lett  Kiemelném életem eddigi legzseniálisabb véreshurkáját, ami szerintem közeli rokona a skót fekete pudingnak. Fantasztikus állaga volt, szinte rezgett és remegett a benne lévő zsemlétől. 

A vacsorához tartozott még a húsleves és a főtt hús, házi készítésű tormával. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen katarzis lesz :-) Persze a kenyér pilisi kenyér volt, kötelező tartozéka minden olyan éteknek, amire büszke az elkészítője...

Szóval megrohantak az emlékek, de a valóság is bírt olyan erővel, hogy igazi gasztro-élményt jelentsen a tavaszias januári szombaton egy disznótor Albertirsa határában.

És a fotók:

- 19. századi lábosban sült a hús

- zsírban sült savanyúkáposzta

- ebédhez egy kis elő-farsangi fánk

- elkészültek a takartok, jöhet az üstbe rá az abalé

- most készül a kolbász

- szebbnél szebb húsok

- ők a füstölésre várakoznak, mi meg a húsvétra

- meg kellett kóstolni a fejhúst a házitormával

- csak erős idegzetűeknek: keverik a véreshurkát

- zöldség a húslevesből

- a disznótor ifjú résztvevői a vacsoránál

Megtaláltam :-)

Nem tudom, kinek tűnik majd fel, hogy miért is van itt ez a dal. Egy biztos: a tánccal kapcsolatos :-)

Harriet:: Woman to man

Olvasmánynapló I. - egy erdélyi posztmodern lányregény

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Megfogadtam, hogy ha lesz időm egy teljes könyv elolvasására, posztolni fogok róla a blogomon. Azért ne gondolja senki, hogy nem olvasok, csak most inkább favoritok a tanulmányok, prédikációk, elsős olvasókönyvi betűhalmazok, és persze azért teológiai könyvek. Most azonban a blogolásnak köszönhetően teret adunk a szépirodalomnak is. Hogy miért éppen Ugron Zsolna könyve kapja az előkelő első posztot, az csupán a véletlen műve. Illetve egy igen rövid téli nyaralás eredménye, amikor is a gyerekek pancsizása mellett már megengedett néhány óra pihenés egy nyugágyban. Ez már pedig felénk újdonságnak számít.

Ugron Zsolnáról már hallottam, sőt sejtem is, hogy oda járt gimibe, ahol én annak idején néhány évet tanítottam. Nem biztos, de sejtem. Tehát az érdeklődés adott, plusz még az az információ is, hogy Erdélybe költözött egy mesebeli rokonnal. Regénye azt hiszem, hogy ennek a Csipkerózsika-effektusnak állít emléket, legalábbis kívülről nézve (illetve olvasva). Műfajilag a dickensi részletekhez szokott irodalmár énem nagyobb mélységeket is látott már jellemábrázolás terén, de hát én vagyok maradi, ki tudja milyen regényt írt Dickens vagy Tolsztoj először.

Zsolna kerek-perec posztmodern leányregény irodalmi műfajként jelöli meg regényét, tehát én mit szólok ebbe bele… A történet vonala úgy száguld át országhatárokon és érzelmeken, mintha Bécstől Brassóig tizenvalahány óra helyett csupán két-három órája lenne az utazónak. Még mereng az olvasó a francia festőn, majd egy huszárvágással az érzelmek új tengerében úszunk, igaz egy kicsit meg kell erőltetnünk a fantáziánkat hozzá.

Erdély viszont közel jön, és ez nagyon jó. Lévai Anikó előszavában kicsit hűvösen zengedez hazánk távolságtartó nemzeti romantikájáról, de szerintem az anyaországban jóval több érzés feszül Erdéllyel kapcsolatban és a regény finoman erősíti meg ezeket az érzéseket. Fájóak a visszaemlékezések, mi még el tudjuk képzelni (na jó, majdnem) a kommunizmus betörését az akkori nemesi osztály életébe, majd a meghurcoltatásokat és az emigrációt. Fantasztikus világ tárul fel a még ma is összetartó erdélyi nemességről, a történelmi hagyományokról, amelyek egy bizonyos réteg számára mindezidáig meghatározóak tudtak maradni. Az már az én bajom, hogy parasztcsaládba születtem, ezért az ilyen nemesi egzisztenciát csak történelmi távlatból tudom szemlélni. Ezért nem is tudok teljesen azonosulni a XXI. századi gróf és grófnő megtisztelő titulusokkal, de ez is egyéni szocproblémám.

És ha valakit még érdekel, a regényt nem lehet letenni, talán egy kicsit a gyors stílusa miatt is, de azért a cselekmény lebilincselő és ki nem szeretne a főhős, Anna lenni, akibe minden látszólagos csetlése-botlása ellenére is beleszeret a herceg és egy szimbolikus hét alatt feleségül is kéri. Talán ez nem spoiler, ha elmondom, mert szerintem úgyis tudja mindenki, másrészt pedig az írónő személyes biográfiáját olvashatjuk egy kicsit a fikció álarca mögé rejtve. Ami nem baj, régen sem volt ez másként, csak a jelenben furcsa. Egyszer majd még hálás lesz az utókor, hogy a XXI. század is alkotott korhű leányregényeket, évszázadokon átívelő családregényeket, ahol az Apafiak említése mellett megfér Britney Spears és az angol trónörökös is, és még sokan mások.

Ugron Zsolnának köszönet a bátor indulásért, és ha már Dickens-ről volt szó, Zsolna felől is szép reményekkel vagyunk…